Lukács

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24

0:00
0:00

Fejezet 1

Mivelhogy sokan kezdették rendszerint megírni azoknak a dolgoknak az elbeszélését, a melyek minálunk beteljesedtek,
2 A mint nékünk elõnkbe adták, a kik kezdettõl fogva szemtanúi és szolgái voltak az ígének:
3 Tetszék énnékem is, ki eleitõl fogva mindeneknek szorgalmasan végére jártam, hogy azokról rendszerint írjak néked. jó Theofilus,
4 Hogy megtudhasd azoknak a dolgoknak bizonyosságát, a melyekre taníttatál.
5 Heródesnek, a Júdea királyának idejében vala egy Zakariás nevû pap az Abia rendjébõl; az õ felesége pedig az Áron leányai közül való vala, és annak neve Erzsébet.
6 És mind a ketten igazak valának az Isten elõtt, kik az Úrnak minden parancsolataiban és rendeléseiben feddhetetlenül jártak.
7 És nem volt nékik gyermekük, mert Erzsébet meddõ vala, és mind a ketten immár idõs emberek valának.
8 Lõn pedig, hogy mikor õ rendjének sorában papi szolgálatot végzett az Isten elõtt,
9 A papi tiszt szokása szerint reá jutott a sor, hogy bemenvén az Úrnak templomába, jó illatot gerjesszen.
10 És a népnek egész sokasága imádkozék kívül a jó illatozás idején;
11 Néki pedig megjelenék az Úrnak angyala, állván a füstölõ oltár jobbja felõl.
12 És láttára megrettene Zakariás, és félelem szállá meg õt.
13 Monda pedig az angyal néki: Ne félj Zakariás; mert meghallgattatott a te könyörgésed, és a te feleséged Erzsébet szül néked fiat, és nevezed az õ nevét Jánosnak.
14 És lészen tenéked örömödre és vigasságodra, és sokan fognak örvendezni az õ születésén;
15 Mert nagy lészen az Úr elõtt, és bort és részegítõ italt nem iszik; és betelik Szent Lélekkel még az õ anyjának méhétõl fogva.
16 És az Izrael fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az õ Istenükhöz.
17 És ez Õ elõtte fog járni az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet.
18 És monda Zakariás az angyalnak: Mirõl tudhatom én ezt meg? mert én vén vagyok, és az én feleségem is igen idõs.
19 És felelvén az angyal, monda néki: Én Gábriel vagyok, ki az Isten elõtt állok; és küldettem, hogy szóljak veled, és ez örvendetes dolgokat jelentsem néked.
20 És ímé megnémulsz és nem szólhatsz mindama napig, a melyen ezek meglesznek: mivelhogy nem hittél az én beszédimnek, a melyek beteljesednek az õ idejökben.
21 A nép pedig várja vala Zakariást, és csodálkozék, hogy a templomban késik.
22 És kijövén, nem szólhata nékik; eszökbe vevék azért, hogy látást látott a templomban; mert õ csak integetett nékik, és néma maradt.
23 És lõn, hogy mikor leteltek az õ szolgálatának napjai, elméne haza.
24 E napok után pedig fogada méhében Erzsébet az õ felesége, és elrejtõzék öt hónapig, mondván:
25 Így cselekedett velem az Úr a napokban, a melyekben reám tekinte, hogy elvegye az én gyalázatomat az emberek között.
26 A hatodik hónapban pedig elküldeték Gábriel angyal Istentõl Galileának városába, a melynek neve Názáret,
27 Egy szûzhöz, a ki a Dávid házából való József nevû férfiúnak volt eljegyezve. A szûznek neve pedig Mária.
28 És bemenvén az angyal õ hozzá, monda néki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között.
29 Az pedig látván, megdöbbene az õ beszédén, és elgondolkodék, hogy micsoda köszöntés ez?!
30 És monda néki az angyal: Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél.
31 És ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az õ nevét JÉZUSNAK.
32 Ez nagy lészen, és a Magasságos Fiának hivattatik; és néki adja az Úr Isten a Dávidnak, az õ atyjának, királyi székét;
33 És uralkodik a Jákób házán mindörökké; és az õ királyságának vége nem lészen!
34 Monda pedig Mária az angyalnak: Mimódon lesz ez, holott én férfiat nem ismerek?
35 És felelvén az angyal, monda néki: A Szent Lélek száll te reád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged; azért a mi születik is szentnek hivatik, Isten Fiának.
36 És ímé Erzsébet, a te rokonod, õ is fogant fiat az õ vénségében; és ez már a hatodik hónapja néki, a kit meddõnek hívtak:
37 Mert az Istennél semmi sem lehetetlen.
38 Monda pedig Mária: Imhol az Úrnak szolgálója; legyen nékem a te beszéded szerint. És elméne õ tõle az angyal.
39 Fölkelvén pedig Mária azokban a napokban, nagy sietséggel méne a hegységbe, Júdának városába;
40 És beméne Zakariásnak házába, és köszönté Erzsébetet.
41 És lõn, mikor hallotta Erzsébet Mária köszöntését, a magzat repese az õ méhében; és betelék Erzsébet Szent Lélekkel;
42 És fennszóval kiálta, mondván: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse.
43 És honnét van ez nékem, hogy az én Uramnak anyja jön én hozzám?
44 Mert ímé, mihelyt a te köszöntésednek szava füleimbe hatolt, a magzat örvendezéssel kezde repesni az én méhemben.
45 És boldog az, a ki hitt; mert beteljesednek azok, a miket az Úr néki mondott.
46 Akkor monda Mária: Magasztalja az én lelkem az Urat,
47 És örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben.
48 Mert reá tekintett az õ szolgáló leányának alázatos állapotjára; mert ímé mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek.
49 Mert nagy dolgokat cselekedék velem a Hatalmas; és szent az õ neve!
50 És az õ irgalmassága nemzetségrõl nemzetségre vagyon azokon, a kik õt félik.
51 Hatalmas dolgot cselekedék karjának ereje által,elszéleszté az õ szívök gondolatában felfuvalkodottakat.
52 Hatalmasokat dönte le trónjaikról, és alázatosakat magasztalt fel.
53 Éhezõket töltött be javakkal, és gazdagokat küldött el üresen.
54 Felvevé Izráelnek, az õ szolgájának ügyét, hogy megemlékezzék az õ irgalmasságáról.
55 (A miképen szólott volt a mi atyáinknak), Ábrahám iránt és az õ magva iránt mindörökké!
56 Marada pedig Mária Erzsébettel mintegy három hónapig; azután haza tére.
57 Erzsébetnek pedig betelék az õ szülésének ideje, és szûle fiat.
58 És meghallák az õ szomszédai és rokonai, hogy az Úr nagy kegyelmességet cselekedett õ vele; és együtt örülének vele.
59 És lõn nyolczad napon, eljövének, hogy körülmetéljék a gyermeket; és az õ atyja nevérõl Zakariásnak akarák õt nevezni.
60 És felelvén az õ anyja, monda: Nem; hanem Jánosnak neveztessék.
61 És mondának néki: Senki sincs a te rokonságodban, a ki ezen a néven neveztetnék.
62 És intének az õ atyjának, hogy minek akarja neveztetni?
63 Az pedig táblát kérvén, ezt írá, mondván: János a neve. És elcsodálkozának mindnyájan.
64 És feloldódék az õ szája és nyelve azonnal, és szóla, áldván az Istent.
65 És félelem szállott minden õ szomszédaikra; és Júdeának egész hegyes tartományában elhirdettetének mind e dolgok.
66 És szívökre vevék mindenek, a kik hallák, mondván: Vajjon mi lesz e gyermekbõl? És az Úrnak keze vala õ vele.
67 És Zakariás, az õ atyja beteljesedék Szent Lélekkel, és prófétála mondván:
68 Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az õ népét,
69 És felemelte az üdvösségnek szarvát nékünk az õ gyermekének, Dávidnak házában,
70 A mint szólott az õ szent prófétáinak szája által, kik eleitõl fogva voltak,
71 Hogy a mi ellenségeinktõl megszabadít, és mindazoknak kezébõl, a kik minket gyûlölnek;
72 Hogy irgalmasságot cselekedjék a mi atyáinkkal, és megemlékezzék az õ szent szövetségérõl,
73 Az esküvésrõl, a melylyel megesküdt Ábrahámnak, a mi atyánknak, hogy õ megadja nékünk,
74 Hogy megszabadulván a mi ellenségeink kezébõl, félelem nélkül szolgáljunk néki.
75 Szentségben és igazságban õ elõtte a mi életünknek minden napjaiban.
76 Te pedig kis gyermek, a magasságos Isten prófétájának hivattatol; mert az Úr elõtt jársz, hogy az õ útait megkészítsed;
77 És az üdvösség ismeretére megtanítsad az õ népét, a bûnöknek bocsánatjában.
78 A mi Istenünk nagy irgalmasságáért, a melylyel meglátogatott minket a naptámadat a magasságból,
79 Hogy megjelenjék azoknak, a kik a sötétségben és a halálnak árnyékában ülnek; hogy igazgassa a mi lábainkat a békességnek útjára!
80 A kis gyermek pedig nevekedik és erõsödik vala lélekben; és a pusztában vala mind ama napig, a melyen megmutattamagát az Izráelnek.