2 korinthusiakhoz

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13

0:00
0:00

Fejezet 5

Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentõl, nem kézzel csinált, örökké való házunk a mennyben.
2 Azért is sóhajtozunk ebben, óhajtván felöltözni erre a mi mennyei hajlékunkat;
3 Ha ugyan felöltözötten is mezíteleneknek nem találtatunk!
4 Mert a kik e sátorban vagyunk is, sóhajtozunk megterheltetvén; mivelhogy nem kívánunk levetkõztetni, hanem felöltöztetni, hogy a mi halandó, elnyelje azt az élet.
5 A ki pedig minket erre elkészített, az Isten az, a ki a Lélek zálogát is adta minékünk.
6 Azért mivelhogy mindenkor bízunk, és tudjuk, hogy e testben lakván, távol vagyunk az Úrtól.
7 (Mert hitben járunk, nem látásban );
8 Bizodalmunk pedig van, azért inkább szeretnénk kiköltözni e testbõl, és elköltözni az Úrhoz.
9 Azért igyekezünk is, hogy akár itt lakunk, akár elköltözünk, néki kedvesek legyünk.
10 Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélõszéke elõtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, a miket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.
11 Ismervén tehát az Úrnak félelmét, embereket térítünk, Isten elõtt pedig nyilván vagyunk; reménylem azonban, hogy a ti lelkiesméretetek elõtt is nyilván vagyunk.
12 Mert nem ajánljuk ismét magunkat néktek, hanem alkalmat adunk ti néktek a velünk való dicsekedésre, hogy legyen mit felelnetek a színbõl és nem szívbõl dicsekedõknek.
13 Ha azért bolondok vagyunk, Istenért; ha eszesek vagyunk, érettetek van az.
14 Mert a Krisztusnak szerelme szorongat minket,
15 Úgy vélekedvén, hogy ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy a kik élnek, ezután ne magoknak éljenek, hanem annak, a ki érettök meghalt és feltámasztatott.
16 Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint; sõt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük.
17 Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.
18 Mindez pedig Istentõl van, a ki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és a ki nékünk adta a békéltetés szolgálatát;
19 Minthogy az Isten volt az, a ki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az õ bûneiket, és reánk bízta a békéltetésnek ígéjét.
20 Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.
21 Mert azt, a ki bûnt nem ismert, bûnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk õ benne.